„Mi ez?” – kérdeztem.
„Egy kifizetési igazolás” – vágta rá dühösen.
„Ez az én pénzem, Tamás! Az én spórolt pénzem az álmomra” – vágtam vissza.
Tamás arca eltorzult a dühtől. „Ez a házasság véget ér!” – ordította.
Az elkövetkező hetek a válási papírokkal és ügyvédi találkozókkal teltek. Bár fájdalmas volt, tudtam, hogy helyesen cselekedtem.
Hónapokkal később, egy napsütéses reggelen a gyerekeim mellett álltam egy autószalonban.
„Milyen színű legyen, anya?” – kérdezte a lányom csillogó szemekkel.
„Cseresznyevörös” – mosolyogtam. Végre éreztem, hogy újra az irányításom alatt van az életem.
Ahogy beléptünk az autószalonba, a gyerekek izgatottan ugrándoztak körülöttem. A cseresznyevörös Mini Cooper ott állt a reflektorok fényében, mintha csak rám várt volna. A szívem majd kiugrott a helyéről.
„Ez az, anya?” – kérdezte Lilla, a lányom, miközben óvatosan megérintette az autó fényes karosszériáját.
„Igen, kicsim. Ez az én álomautóm” – válaszoltam, és a mosolyom olyan széles volt, hogy fájt.
Az eladó udvariasan közelebb lépett. „Üdvözlöm! Segíthetek valamiben?”
„Igen, szeretném megvásárolni ezt az autót” – jelentettem ki magabiztosan.
Ahogy intéztük a papírmunkát, a gyerekeim a szalonban szaladgáltak, nevetésük betöltötte a teret. Az érzés, hogy végre valami csak az enyém lehetett, felszabadító volt. Éveken át mások álmait és igényeit helyeztem a sajátom elé. Most viszont megértettem, hogy az én álmaim is számítanak.
Amint megkaptam a kulcsokat, a gyerekek izgatottan pattantak be az autóba. „Beülhetünk?” – kérdezte Dani, a fiam, miközben máris az anyósülés felé tartott.
„Persze, de csak lassan!” – figyelmeztettem, és nevetve követtem őket.
Ahogy beültem a vezetőülésbe, és megérintettem a kormányt, mintha egy új fejezet kezdődött volna az életemben. A visszapillantó tükörben megláttam a gyerekeim boldog arcát, és hirtelen minden áldozat értelmet nyert.
„Hova menjünk először?” – kérdeztem, miközben beindítottam a motort.
„Fagyizni!” – kiáltották egyszerre, mire mindannyian nevetésben törtünk ki.
Hazafelé tartva az úton, egy másik autóban megláttam Tamást. Az arca merev volt, a tekintete zavart, amikor felismerte a Mini Coopert és minket benne. Egy pillanatra a szívem összeszorult, de aztán mélyet lélegeztem.
Ez az én életem volt, az én döntéseimmel és az én boldogságommal. Tamás tekintete mintha azt sugallta volna, hogy megbánta, ami történt, de már nem volt visszaút. Én döntöttem úgy, hogy megérdemlem az álmaimat, és ez a döntés végre szabadságot hozott.
Otthon, amikor leparkoltam az új autóval, a szomszédok kijöttek, hogy megcsodálják. „Ez gyönyörű, Kamilla! Gratulálunk!” – mondta az egyikük.
A gyerekeim boldogan mesélték mindenkinek, hogy az anyjuk végre megvette az álomautóját. Láttam a büszkeséget a szemükben, és tudtam, hogy nemcsak magamért hoztam ezt a döntést. Megtanítottam nekik, hogy soha ne adják fel az álmaikat, és mindig álljanak ki magukért.
Aznap este, amikor lefeküdtek, Lilla odasúgta: „Anya, te vagy a legbátrabb ember, akit ismerek.”
Elmosolyodtam, és megsimogattam az arcát. „És te vagy az, aki mindig emlékeztet rá, miért érdemes küzdeni.”
Ahogy egyedül ültem a nappaliban, és kinéztem az ablakon az új autómra, megéreztem, hogy ez csak a kezdet. Egy új élet, amelyben a saját boldogságom is fontos. És ezt senki sem veheti el tőlem.
A cikknek az eleje!