Egy hűvös őszi délután azonban különös hang ütötte meg a fülét. Egy ázott kartondoboz állt az út szélén, rajta egy kézzel írt cetli: "Vigyázz rá!" A dobozban egy remegő, fekete-fehér kiskutya gubbasztott, nagy, könyörgő szemekkel.

Józsi bácsi térdei fájdalmasan tiltakoztak, miközben leguggolt, hogy jobban megnézze. Amikor a remegő kis lényt a karjaiba vette, valami megmozdult a szívében – az a szív, amelyet évtizedek óta keményítettek a magány fájdalmai.

– Úgy tűnik, az Úr tényleg titokzatosan dolgozik – suttogta, és óvatosan magához szorította a kiskutyát. Az imádság, amit nap mint nap elmondott, mintha válaszra talált volna.

Sebastian érkezése
A kiskutyát hazavitte, és Sebastiannak nevezte el – ez volt az a név, amit Márta mindig a második gyermeküknek szánt, mielőtt a sors közbeszólt. Sebastian szinte azonnal belopta magát Józsi bácsi szívébe. Minden reggel hozta a papucsát, délután pedig a teázások hűséges társa lett.

Ahogy teltek a hónapok, a kutya nemcsak Józsi bácsi házát, hanem az életét is megtöltötte újra élettel. A közös esti séták szinte rituálévá váltak. A környéken mindenki ismerte a görnyedt hátú öregembert és hűséges társát, Sebastiant, akik lassú, de elégedett léptekkel járták be a kis utcákat. Az idő múlásával az emberek megszerették látni őket, a szomszédok mosolyogva integettek.

Az októberi rémálom
Egy októberi napon azonban minden megváltozott. Sebastian egész reggel nyugtalan volt. Füleit hegyezte, a környékbeli kutyák ugatása mintha valami távolit jelezett volna. Józsi bácsi nem aggódott, hiszen Sebastian mindig fegyelmezett és megbízható kutya volt.

– Nyugodj meg, öregfiú! – szólt hozzá, miközben a pórázt kereste. – Ebéd után sétálni megyünk.

De mire az ebédet elkészítette, Sebastian eltűnt. A kerítés kapuja résnyire nyitva állt, és Józsi bácsi szíve elszorult. Hívogatta a kutyát, körbejárta az udvart, de nem találta.

Kétségbeesett keresés
A napok hetekké nyúltak, és Józsi bácsi soha nem hagyta abba a kutatást. Plakátokat helyezett el a környéken:

"Eltűnt: Sebastian. Fekete-fehér kutya, csillag alakú folttal a mellkasán. Kérjük, hívjon, ha látta!"

Az emberek szimpatikusan mosolyogtak, de a telefon nem csörrent meg. A rendőrség sem mutatott túl nagy lelkesedést.

– Uram, sajnos nincs kapacitásunk egy elkóborolt kutyát keresni – közölte fásultan a rendőrkapitányságon az ügyeletes tiszt. Az ott lévő rendőrök csak nevettek.

Mégis, amikor már minden reménye kezdett elfogyni, egy fiatal rendőr, Balázs, odalépett hozzá.

– Megértem, uram – mondta. – Nagymamámnak is volt kutyája, és tudom, mit jelenthet egy ilyen társ. Megpróbálok segíteni, amennyire csak tudok.

A csoda kezdete
Két hét múlva Balázs felhívta Józsi bácsit.

– Józsi bácsi, hallottam egy kutya ugatását egy régi, elhagyatott kútból az erdő mellett. Nem biztos, hogy Sebastian az, de szeretném, ha kijönne velem.

Józsi bácsi könnyei kicsordultak. Sebastiant a tűzoltók és Balázs segítségével sikerült kimenteni a kút mélyéről. Bár lesoványodott és sáros volt, Sebastian élt! Az emberek, akik segítettek a mentésnél, meghatottan nézték, ahogy a kutya örömében szinte felborítja Józsi bácsit.

Az újrakezdés
Hazafelé menet Józsi bácsi egyetlen dolgot ismételgetett: – Márta mindig azt mondta, hogy a kutyák az ég ajándékai. És most tudom, hogy igaza volt.

Másnap a háza tele volt nevetéssel, az emberek, akik segítettek neki, vacsorára jöttek. Sebastian most is ott ült mellette, hűségesen, mint mindig.

Az éjszaka csendjében, miközben Sebastian szuszogását hallgatta, Józsi bácsi tudta, hogy az élet ismét értelmet nyert számára. Az elvesztett család emléke még mindig ott volt, de Sebastian, az „angyal négy lábon”, új reményt adott neki.

És ahogy Márta mondta: "A család mindig megtalálja egymást."