Amikor a gyászoló lányom, Lilla zokogva hívott fel az anyja temetése éjszakáján, hogy a mostohatestvérei, Anna és Zsófi, a földön kényszerítették aludni, a szívem darabokra tört. Katalin, a feleségem nem lépett közbe, így saját kezembe vettem az irányítást.
A mozaikcsalád létrehozása mindig kihívásokkal jár. Katalinnal nyolc éve vagyunk házasok, és azt hittem, hogy megtaláltuk a harmóniát. Az én lányom, Lilla, most 16 éves. Ő csendes, visszahúzódó természetű, mindig inkább egy könyv vagy egy vázlatfüzet mellett tölti az idejét, mintsem a testvérei hangos társaságában.
Anna (19) és Zsófi (17) teljesen más karakterek: ők a társaság lelkei, hangosak, magabiztosak, és mindig a középpontban akarnak lenni. Az évek során többször is láttam, hogy Lilla próbált beilleszkedni közéjük, de sokszor kívülállónak érezte magát. Voltak pillanatok, amikor Lilla csendesen visszavonult a szobájába, miután Anna vagy Zsófi valamilyen bántó megjegyzést tett.
Egy héttel ezelőtt váratlan tragédia történt: Lilla édesanyja, az én volt feleségem, hirtelen elhunyt. A hívást egy üzleti úton kaptam meg, és teljesen ledöbbentett. Tudtam, hogy Lillának ez egy felfoghatatlan veszteség lesz, hiszen mindig is nagyon közel álltak egymáshoz.
Amint meghallottam a hírt, azonnal elindultam, hogy mellette lehessek. Katalin felajánlotta, hogy előreviszi a lányokat a temetés helyszínére, amit megköszöntem, bár valamiért furcsa érzésem volt a szállodai elrendezéssel kapcsolatban.
– Két szobát foglaltam: egyet nekünk, egyet a lányoknak. Ez így békés lesz – mondta Katalin könnyedén. Nem vitatkoztam, de egy belső hang figyelmeztetett, hogy ez talán nem a legjobb megoldás.
Útban voltam a szálloda felé, amikor megcsörrent a telefonom. Lilla hangját hallottam a vonal másik végén, de remegő és elcsukló hangon szólalt meg.
– Apa... én a földön alszom – mondta csendesen.
– Mi? Miért? – kérdeztem döbbenten.
– Anna és Zsófi azt mondták, hogy túl kicsi az ágy három embernek, és nekem kell a földön aludnom – felelte halkan, a sírást visszafojtva.
A szavaira összeszorult a torkom, és a düh lassan elborította az agyam.
– És Katalin? Tud róla?
– Mondtam neki – válaszolta Lilla halkan. – Azt mondta, hogy ez csak egy éjszaka, és engedjem el. De nem akartam veszekedni...
– Lilla, ez nem rendben van! – mondtam határozottan. – Azonnal intézkedem.
Felvettem a telefont, és azonnal hívtam Katalint.
– Mi folyik ott, Katalin? – kérdeztem dühösen.
– Mire gondolsz? – kérdezte zavart hangon.
– Lilla hívott. Sírva mondta, hogy a földön alszik, mert Anna és Zsófi nem engedték az ágyba. Miért nem léptél közbe?
Katalin sóhajtott.
– Robert, ez csak egy éjszaka. A lányok kényelmetlenül érzik magukat. Lilla elvan.
– Ez nem arról szól, hogy „elvan”. Lilla épp most veszítette el az anyját, és te hagyod, hogy így bánjanak vele?
– Robert, nem akartam konfliktust szítani. Ez csak egy kis kellemetlenség – válaszolta feszülten.
– Ez nem kis kellemetlenség. Ez megalázó. Ha te nem állsz ki mellette, majd én megteszem.
Leraktam a telefont, és azonnal hívtam a szállodát. Új szobát foglaltam Lillának, és megkértem a recepciót, hogy azonnal kísérjék oda.
Amikor megérkeztem a szállodába másnap reggel, Katalin arca vörös volt a haragtól.
– Robert, te tényleg külön szobát foglaltál neki? – kérdezte élesen. – Anna és Zsófi dühösek. Most úgy érzik, hogy kivételezel Lillával.
– Ez nem kivételezés. Lilla most élete legnehezebb időszakán megy keresztül, és te hagytad, hogy így bánjanak vele. Ha valaki dühös, az az ő problémájuk.
– Robert, ezzel kárt tettél a családunkban! – kiáltotta Katalin.
– Ha az „egyensúlyunk” azon múlik, hogy Lillát a földön kell aludni hagyni, akkor valami nincs rendben.
A temetésen Lilla végig szorosan mellettem maradt. A kezét szorította az enyémhez, és miközben a könnyeivel küszködött, azt mondta:
– Köszönöm, hogy mindig kiállsz értem, Apa.
Később otthon leültem Katalinnal egy komoly beszélgetésre.
– Katalin, ezt nem hagyhatjuk így. Ha nem tanulunk belőle, akkor a családunk széthullik. Lillának éreznie kell, hogy nem csak a mostohalányaidat véded meg, hanem őt is.
Katalin sóhajtott, de végül bólintott.
– Igazad van. Nem kezeltem ezt jól. Megpróbálok jobb lenni.
Aznap este, amikor Lilla megölelt, és azt mondta:
– Te vagy a legjobb apa a világon, – tudtam, hogy minden vita és konfliktus megérte. Ez a pillanat megerősített abban, hogy mindig ki kell állnom érte, bármi történjen.