Belépett az irodába, és egyenesen a főszerkesztő irodájába sietett. Az asztal mögött ülő férfi felpillantott rá.
– Jó napot, kisasszony – szólította meg a mogorva szerkesztő. – Miben segíthetek?
– Van egy történetem, amit muszáj elmondanom! – mondta Ágota határozottan.
Ahogy részletezte a bizonyítékokat, a szerkesztő arckifejezése lassan megváltozott. Először kételkedett, de végül teljesen lenyűgözte a történet.
– Ez felkavaró információ – mondta a férfi. – Biztos, hogy vállalja a nyilvánosságot? Ez veszélyes lehet.
– Éveken át éltem azzal, hogy nem tudtam, miért kellett meghalniuk a szüleimnek – válaszolta Ágota. – Most, hogy tudom, nem a sors műve volt, hanem bűncselekmény, nem maradhatok csendben.
A szerkesztő bólintott. – Akkor kezdjünk neki. Ez a történet nagyot fog szólni.
A cikk a következő héten címlapon jelent meg. Ágota telefonja szinte folyamatosan csörgött a támogató üzenetektől és felháborodott reakcióktól.
„A szüleim jobbat érdemeltek” – írta egy posztban, amelyet hamarosan több ezren osztottak meg. – „Mi mind jobbat érdemlünk.”
A közösség haragja és felháborodása gyorsan növekedett. A rendőrség kénytelen volt újranyitni az ügyet, és Pongrácz Ferenc is a figyelem középpontjába került.
A bírósági tárgyalás hónapokkal később kezdődött. A város polgárai tömegesen gyűltek össze, hogy tanúi legyenek az eseményeknek.
Ágota tanúskodott, részletesen elmesélve mindazt, amit a nagyapja kutatásaiból megtudott. A tárgyalás végén a bíróság bűnösnek találta Pongrácz Ferencet.
Ágota megkönnyebbülten sóhajtott. „Megcsináltuk, nagyapa” – gondolta.
A kisváros élete ezek után gyökeresen megváltozott. A rendőrségben és a helyi politikában is tisztulási folyamat indult el. Ágota története nemcsak igazságot szolgáltatott a családjának, hanem a közösséget is inspirálta arra, hogy kiálljanak az igazságtalanság ellen.
A cikknek az eleje!