Lívia és Miklós barátaik születésnapi összejöveteléről indultak haza egy hideg novemberi estén. Az utcalámpák gyenge fénye alatt lassan hullott a hó, és a lágy szellő tovább sodorta a hópelyheket, mintha a természet is ünnepelte volna az estét.

– Milyen gyönyörű ez az este – sóhajtott Lívia, miközben megcsodálta a hóesést.– Az bizony, igazán különleges – mosolygott Miklós, és átkarolta a feleségét.

Ahogy lassan sétáltak, egyszer csak Lívia megállt, és fülelni kezdett.– Hallod ezt? – kérdezte halkan, aggódó arccal.– Mintha egy kisbaba sírna – válaszolta Miklós, és körbenézett.– De ki sétál ilyenkor egy csecsemővel? Ez a sírás inkább olyan, mintha egy újszülött lenne! – aggodalmaskodott Lívia.

A pár megállt, hogy alaposabban körülnézzen.– Úgy tűnik, a park irányából jön a hang – mutatott Miklós az egyik padra.

A park padján egy kis csomagot pillantottak meg, amelyet hó borított. Közelebb mentek, és egy rongyos takaróba burkolt csecsemőt találtak benne, aki keservesen sírt. Lívia óvatosan felvette a csomagot.

– Ez a baba annyira aprócska – mondta könnyek között. – Hol lehetnek a szülei?– Attól tartok, itt hagyták – felelte Miklós komor hangon.

Lívia szorosan magához ölelte a kisbabát, aki azonnal megnyugodott, és halk szuszogással bújt a nőhöz.– Hogy tehették ezt veled? – suttogta Lívia. – Hogyan lehet valaki ennyire kegyetlen?

Hazaérve óvatosan lefektették a babát a kanapéra, hogy megnézzék. Lívia szíve összeszorult, amikor meglátta, hogy a csecsemő alig lehet egy hónapos, a ruhája rongyos, és a takaró, amelybe burkolták, lyukas és kopott volt.– Azonnal ennivalóra van szüksége, és valószínűleg már órák óta nem cserélték ki a pelenkáját – mondta Lívia remegő hangon.– Elmegyek, és mindent megveszek, amire szükség van – ajánlotta Miklós.

Tíz perc sem telt el, és Miklós visszaért, kezében egy nagy szatyorral.– Itt van tápszer, cumisüveg és pelenka is – sorolta, miközben letette a csomagot.

Lívia gondosan tisztába tette és megetette a csecsemőt, aki mohón szívta az üveg tartalmát.– Nézd, milyen hálás – mosolyodott el a nő. – Már most a szívemhez nőtt ez a kicsi.

Miklós azonban óvatos maradt.– Be kell jelentenünk a rendőrségen, különben azt hihetik, hogy mi vittük el valahonnan – mondta komolyan.

Másnap reggel a rendőrök és a gyermekvédelmi hivatal munkatársai megjelentek náluk, és elvitték a csecsemőt. Lívia sírva nézte, ahogy elválnak a babától, akit egyetlen éjszaka alatt a szívükbe zártak.

Lívia és Miklós nehezen tudta elengedni a kisbabát, akit mindössze egyetlen éjszaka alatt annyira megszerettek. A szívük mélyén reménykedtek, hogy talán visszakaphatják őt, ha a hatóságok nem találják meg a szüleit.

Három hónappal később megérkezett a hír: a csecsemő biológiai szüleit nem sikerült megtalálni, így Lívia és Miklós örökbefogadhatta őt. Sofiának nevezték el a kislányt, és onnantól kezdve minden idejüket és szeretetüket neki szentelték.

Sofia az idő múlásával gyönyörű, okos és tehetséges fiatal nővé vált. 17 évesen aranyéremmel érettségizett, és tanári pályára készült. Az érettségi ünneplésére a család összegyűlt, hogy megünnepeljék ezt a különleges alkalmat.

Ahogy az asztalnál ültek, valaki váratlanul kopogott az ajtón. Miklós kinyitotta, és egy ittas pár lépett be. A nő kócos volt, kopott zakót viselt, és a férfi is zilált külsővel állt mellette.– Gratulálunk, kislányom, hogy ilyen okos és tehetséges vagy! – mondta a nő rekedtes hangon.– Büszkék vagyunk rád, Sofia – tette hozzá a férfi, bár szemmel láthatóan nem tudta, mit is mondjon még.

Sofia meglepetten nézett rájuk.– Kik maguk? – kérdezte döbbenten.– Mi vagyunk a szüleid – jelentette ki a nő. – Ezek a gazdagok csak találtak téged a parkban.

Lívia és Miklós lesápadt. Sofia zavarodottan nézett nevelőszüleire, akik könnyek között kezdték el mesélni a történetet arról a hideg novemberi éjszakáról, amikor rátaláltak rá a padon.

– Tehát igaz, hogy nem maguk a szüleim? – kérdezte Sofia, de a nevelőszülei kétségbeesetten próbálták megnyugtatni őt.– Mi vagyunk a szüleid, mert mi neveltünk fel téged – mondta Miklós, és szorosan átölelte.

Sofia mély lélegzetet vett, majd a látogatók felé fordult.– Ha tényleg maguk lennének a szüleim, akkor miért hagytak ott a parkban? Most pedig menjenek el innen! – mondta határozottan, és az ajtó felé mutatott.

A pár zavartan távozott, de Sofia nem tudta kiverni a fejéből a találkozást.

Új kezdet

Az évek során Sofia sokat tett azért, hogy a biológiai szüleinek hátrahagyott testvéreiről is gondoskodjon. Egy alkalommal meglátogatta őket egy omladozó házban, ahol édesanyjuk továbbra is elhanyagolta gyermekeit.

Sofia a testvéreit többször elvitte kirándulni, és segített nekik élelmiszert és ruhát vásárolni. Végül két fiatalabb testvérét, Mihályt és Vasit magához vette. Miklós és Lívia támogatásával mindketten rendes iskolába járhattak, és Sofia segített nekik egy jobb életet kezdeni.

Az évek múlásával a család továbbra is összetartott, és Sofia hálás volt azért, hogy annak idején Lívia és Miklós megtalálták őt a parkban. Az életük így lett teljes.