Egy jómódú család ábrándjai

Gyerekként Emese szülei gyakran tréfáltak azzal, hogy egy nap egy hatalmas kúriában fognak élni.– Egy nap, Emese – mondta az apja, miközben a tükörben igazította a már tökéletes nyakkendőjét – olyan nagy házunk lesz, hogy térkép kell majd a konyha megtalálásához.

Az édesanyja nevetett, hangja kristálypoharak csilingelésére emlékeztetett.– És egy olyan férfit fogsz elvenni, aki segít nekünk eljutni oda, ugye, kedvesem?

Gyerekként Emese beleillett ebbe az álomképbe.– Egy herceget! – mondta vidáman. – Nagy kastéllyal és rengeteg lóval!

De a középiskolára már megértette, hogy ezek a vágyak nem tréfák voltak. Szülei minden döntése a társadalmi ranglétrán való feljebbjutásuk érdekében született. Emese édesanyja még a barátait is az alapján ítélte meg, hogy a szüleik mennyit keresnek.

Liam, a „nem megfelelő választás”

A főiskolán találkozott Lajossal, aki tanárnak készült. Míg más fiúk a családjuk nyaralóival vagy luxusautóikkal próbálták lenyűgözni, Lajos szenvedéllyel mesélt a tanári hivatásról. Ez a tűz a szemében annyira magával ragadta Emesét, hogy a társadalmi elvárásokat háttérbe szorította.

Amikor Lajos megkérte Emese kezét a nagymamája gyűrűjével egy közösségi kertben, ahol az első randijuk volt, Emese azonnal igent mondott. A gyűrű köve kicsi volt, de a napfényben úgy szikrázott, mintha az univerzum összes csillaga benne lenne.

Szülei elutasítása

Amikor Emese elmondta szüleinek a hírt, azok megdöbbenéssel és megvetéssel fogadták.– Egy tanár? – kérdezte az édesanyja hitetlenkedve. – Emese, a tanárok csodálatos emberek, de... nos, tudod.

Az apja ennél egyértelműbb volt:– Ha hozzá mész, elvágtad magad. Nem fogunk támogatni.

Emese úgy döntött, hogy a szívét követi, és meghívót küldött nekik az esküvőre, de a szülei nem jelentek meg. Az esküvőjük kis, meghitt szertartás volt, amit nagyapja támogatása tett különlegessé.

– Jól választottál, kislányom – mondta a nagyapa, miközben az oltárhoz vezette. – A szeretet sokkal többet ér, mint a pénz.

Tíz év boldogság és küzdelem

Lajos tanári fizetéséből és Emese szabadúszó munkáiból épphogy megéltek, de a kis lakásuk tele volt nevetéssel, főleg amikor megszületett Sári, az első gyermekük. A nagyapa állandó támaszuk volt, mindig hozott valami apróságot, és órákig játszott Sárival.

Amikor a nagyapa elhunyt, Emese úgy érezte, mintha elvesztette volna az élete támaszát. A temetésen szülei is megjelentek, könnyekkel a szemükben.

– Emese, drágám – mondta az anyja, kezeit a lányáéba fonva – nagy hibát követtünk el. Kérlek, adj esélyt, hogy helyrehozzuk a kapcsolatunkat.

Egy váratlan igazság

Emese szíve megdobbant. Már éppen remélni kezdett, amikor az egyik nagynénje félrehúzta:– Ne hagyd, hogy megtévesszenek – mondta halkan. – Az egész csak azért van, mert a nagyapád végrendeletében feltételként szabta, hogy csak akkor kapnak örökséget, ha kibékülnek veled.

Emese szinte megdermedt. Ez a „bocsánatkérés” nem a szeretet, hanem a pénz miatt történt.

A temetés végén Emese a mikrofonhoz lépett, és könnyek között beszélt:– A nagyapám megtanított arra, hogy mi az igazi gazdagság. Az, ha vannak, akik feltétel nélkül szeretnek minket. Nem a pénz, hanem a szeretet az, ami örökké tart.

Egy boldog befejezés

Néhány nappal később Emese megtudta, hogy a nagyapja külön örökséget hagyott rájuk, ami fedezte Sári jövőbeli tanulmányait, és enyhítette anyagi gondjaikat. A szülei viszont egyetlen fillért sem kaptak; a pénzük jótékony célokra ment.

Aznap este, amikor a kanapén ültek Lajossal és Sárival, egy tál pattogatott kukorica mellett, Emese úgy érezte, nincs, amit megbánhatna. Szülei árulása már csak egy távoli fájdalom volt, amit a szeretet és boldogság elnyomott.

– Anya – kérdezte Sári – mesélj még valamit dédiről!

Emese elmosolyodott, és azt válaszolta:– Rendben, elmondom, hogyan tanított meg, mi az igazi gazdagság...