Micsoda kreatív ötlet: Hamis kovászos uborka, 30 perc alatt kész, rögtön fogyasztható és nagyon finom

A kovászos uborka sokak kedvence, de időigényes elkészíteni, ha nem akarsz várni, ez a recept neked való. A hamis kovászos uborka nagyon finom és nagyon hasonlít az eredetire az íze, de erjesztés nélkül készül. Napokig eltartható, így akár többet is lehet készíteni belőle.

Hozzávalók:

  • 10 – 15 db. uborka,
  • kapor,
  • fokhagyma,
  • 2 citrom leve,
  • só.

Elkészítés:

Az uborkát megmosni, bevágni úgy, mint a rendes kovászos uborkához. Lábasba beletenni sok fokhagymával, kaporral sóval. Felönteni annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Feltenni nagy lángra és forrásig melegíteni. Akkor rögtön lezárni. Kihűteni. 10-15 db uborkához 2 citromlevét csavarni. És kész. Fél óra kb. hűtőben és már ehető is, több napig eláll. Jó étvágyat hozzá!

Kamocsa Lászlóné receptje és fotója

Üzenni szeretnék ennek a buszsofőrnek! Olyat tett az édesanyámmal ami után nem jutok szóhoz!

Az elmúlt hétvégén édesanyám vidékről látogatott meg. Hozott nekünk házi készítésű ételeket, hogy

Ebben a pillanatban jött a felfoghatatlan hír - Nincs többé közöttünk


Az idős hölgy felszáll a buszra


Éjszakára elfordítva hagyod a kulcsot a zárban? Ez hatalmas hiba!

Sokan megbánták már, hogy éjszakára a zárban hagyták elfordítva a kulcsot! Tanuljunk a hibáikból és

Ebben a percben jelentették be a lesújtó hírt a Jóban Rosszban sorozat sztárjáról!


Tegnap délután elment egy újabb magyar csillagunk

Elhunyt Kupa Mihály, a rendszerváltás utáni Magyarország meghatározó pénzügyminisztere. 83 éves korában,

Ezt nem hisszem el…ma reggel sétálni voltam az erdőben, találtam egy…gyorsan haza szaladtam vele…


Váratlan fordulat! Megtörtént, amire a TV-nézők sem számítottak!

A fiatal lány, Brigi, mindig gyanakodott arra, hogy vőlegénye, Dusán hűtlenséget követhet el, bár eddig

Nagyon szomorú hír érkezett a Jóban Rosszban sorozat sztárjáról!


Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…EZT már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki! Az Ázsia Expressz legutóbbi