Ez a négy csillagjegy a kínai horoszkóp szerint szerelmes lehet három napon belül

Majom csillagjegy

A Majom jegyében születettek az elkövetkezendő három napban megtapasztalhatják a játékosság, a pajkosság, a kíváncsiság, a felfedezés minden örömét. Ha te is közéjük tartozol, most vesd le félénkségedet és vágj bele! Minden úgy megy majd, mint a karikacsapás!

Már a találkozás első percében tudni fogod, hogy megtaláltad azt a bizonyos nagy Őt, életed álmát! Vevő lesz a bolondozásaidra. Amit első pillanatban még zavarodban csinálsz, arra ő rákap, és önfeledten, boldogan nevetitek végig a hétvégét. Amikor azonban minden elcsendesül, mind a ketten rájöttök: szerelmesek vagytok egymásba.

Sárkány csillagjegy

A Sárkány jegyébe tartozók a hétvégén megtanulhatják, hogy a harciasság nem minden. Ha közéjük tartozol, most nem kell megküzdened semmivel sem. Végre a nyugalom vár rád, és megtanulhatod, hogy tüzeddel nemcsak perzselni, hanem melegíteni is lehet elfagyott kezeket, lábakat.

Megtanulhatod, hogy szárnyaddal nemcsak repülni, hanem ölelni is lehet, sőt, így tudod megvédeni azt, akit igazán szeretsz! Olyan bensőséges, meghatódott, szerelmes érzés lesz rajtad úrrá, ami teljesen meglágyítja kőnek hitt szívedet. Hiába, a Sárkány is csak ember!

Disznó csillagjegy

A Disznó jegyűek most végre szabadjára ereszthetik a fantáziájukat. Ha te is közéjük tartozol, engedj a csábításnak! Rád várnak a felfedezések, a különleges tájak, élmények, illatok, ízek!

Mind ezt egy olyan kedves társsal tapasztalhatod meg, aki mindig csendesen, szerényen áll melletted, ő lesz az az igazi állhatatos, alázatos társ, aki minden óvatlan lépésedet ki fogja igazítani anélkül, hogy ezt tudatosan tervezné. Szelíd szavú szerelmével sohasem okoz neked csalódást. Sosem sír, csak akkor, amikor nem látod. Sosem gyenge, csak akkor, amikor azt nem veszed észre. Ő lesz számodra a csupa nagybetűs IGAZI!

Kígyó csillagjegy

A Kígyó végre megtanulhat valami nagyon fontosat egy új szerelemnek köszönhetően. Ha közéjük tartozol, jól figyelj, nagyon fontosat üzentek számodra a Csillagok! Az ölés és az ölelés között van egy nagyon nagy különbség, az a bizonyos két betű, amitől egészen mást jelent ez a két szó. Ha eddig azt hitted, hogy öléssel nyersz életerőt, most megtudhatod, hogy mit sem ér ez, ha azt képtelen vagy továbbadni. Igen, az Öleléssel fogod megtapasztalni, milyen is az, amikor az igazán szenvedélyes társad amolyan tetszhalottból fürge, virgonc, vad szerelmessé változtat egyik pillanatról a másikra.

Olyan tűz lobban benned iránta, amit semmilyen tűzoltó felszereléssel sem tudnak ki- vagy eloltani. Szerelmetek olyan erős lesz, hogy a legdurvább ellenfeleid sem fogják tudni kötelékeit elszakítani! Égető, fájdalmas, csodálatos érzés lesz ez, de a világ összes kincséért sem dobnád el! Bennetek egy atomerőmű veszett el, olyan hőfokon fog égni a szerelmetek. Benne lesz az Univerzum összes energiája, ne félj, ez az elem sohasem merül le!