1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Végh Sándor, a Győri ETO leghűségesebb szurkolója Szomorú hírt tett közzé honlapján a Győri ETO: 61 éve a csapat leghűségesebb drukkereként ismert Végh Sándor elhunyt. A szlovákiai Nagymegyerről származó Sanyi bácsi 1963 óta volt bérletes, és egyetlen mérkőzést sem hagyott ki. Hűsége és szeretete a klub iránt generációkon átívelő példaként szolgál minden szurkoló számára.

Végh Sándor fiatal korában kezdte meg a rendszeres utazásokat a Győri ETO mérkőzéseire. Akkoriban kerékpárral tette meg a nagyjából 30 kilométeres utat Nagymegyerről Győrbe és vissza, ami alkalmanként majdnem 60 kilométert jelentett. A lelkesedése hatalmas volt, fáradhatatlanul tekert csak azért, hogy a zöld-fehér csapatát a helyszínen buzdíthassa. Az ETO nem csak a kedvenc klubja volt, hanem az élete része, amelyben igazi közösségre talált.

Üzenni szeretnék ennek a buszsofőrnek! Olyat tett az édesanyámmal ami után nem jutok szóhoz!

Az elmúlt hétvégén édesanyám vidékről látogatott meg. Hozott nekünk házi készítésű ételeket, hogy

Ebben a pillanatban jött a felfoghatatlan hír - Nincs többé közöttünk


Az idős hölgy felszáll a buszra


Éjszakára elfordítva hagyod a kulcsot a zárban? Ez hatalmas hiba!

Sokan megbánták már, hogy éjszakára a zárban hagyták elfordítva a kulcsot! Tanuljunk a hibáikból és

Ebben a percben jelentették be a lesújtó hírt a Jóban Rosszban sorozat sztárjáról!


Tegnap délután elment egy újabb magyar csillagunk

Elhunyt Kupa Mihály, a rendszerváltás utáni Magyarország meghatározó pénzügyminisztere. 83 éves korában,

Ezt nem hisszem el…ma reggel sétálni voltam az erdőben, találtam egy…gyorsan haza szaladtam vele…


Váratlan fordulat! Megtörtént, amire a TV-nézők sem számítottak!

A fiatal lány, Brigi, mindig gyanakodott arra, hogy vőlegénye, Dusán hűtlenséget követhet el, bár eddig

Nagyon szomorú hír érkezett a Jóban Rosszban sorozat sztárjáról!


Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…EZT már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki! Az Ázsia Expressz legutóbbi