1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Klub (BEAC) atlétikai szakosztályának vezetőedzője. A hírt a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján kiadott közleményben erősítették meg.

Szabó Imre fiatalon, mindössze 18 évesen került a BEAC-hoz középtávfutóként. Már ekkor érdekelte az edzői pálya, így 21 éves korában elkezdte a klub közép- és hosszútávfutóinak, valamint gyaloglóinak felkészítését. Több mint fél évszázadon át dolgozott a fekete-fehérek kötelékében, egészen szerda estig. Az atlétikai szakosztály vezetőjeként tevékenykedett, és életének legfontosabb feladatának tekintette a sportág iránti elhivatottságot.

Kiemelkedő szakmai tudása és elhivatottsága révén több mint 500 bajnokot nevelt fel a magyar atlétika számára. Számos korosztályos és felnőtt válogatott tanítványa részt vett világversenyeken. Legnagyobb tanítványa a 2016-os riói olimpián is versenyző maratonista, Csere Gáspár volt. Szabó Imre sport iránti szeretete és hivatása mindazok számára példaértékű, akik atlétikával foglalkoznak.

Elismeréseként a Magyar Olimpiai Bizottság 2021-ben Fair Play-díjjal jutalmazta őt. Távozása hatalmas veszteség a magyar atlétikának és a BEAC szakosztályának.

Üzenni szeretnék ennek a buszsofőrnek! Olyat tett az édesanyámmal ami után nem jutok szóhoz!

Az elmúlt hétvégén édesanyám vidékről látogatott meg. Hozott nekünk házi készítésű ételeket, hogy

Ebben a pillanatban jött a felfoghatatlan hír - Nincs többé közöttünk


Az idős hölgy felszáll a buszra


Éjszakára elfordítva hagyod a kulcsot a zárban? Ez hatalmas hiba!

Sokan megbánták már, hogy éjszakára a zárban hagyták elfordítva a kulcsot! Tanuljunk a hibáikból és

Ebben a percben jelentették be a lesújtó hírt a Jóban Rosszban sorozat sztárjáról!


Tegnap délután elment egy újabb magyar csillagunk

Elhunyt Kupa Mihály, a rendszerváltás utáni Magyarország meghatározó pénzügyminisztere. 83 éves korában,

Ezt nem hisszem el…ma reggel sétálni voltam az erdőben, találtam egy…gyorsan haza szaladtam vele…


Váratlan fordulat! Megtörtént, amire a TV-nézők sem számítottak!

A fiatal lány, Brigi, mindig gyanakodott arra, hogy vőlegénye, Dusán hűtlenséget követhet el, bár eddig

Nagyon szomorú hír érkezett a Jóban Rosszban sorozat sztárjáról!


Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…EZT már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki! Az Ázsia Expressz legutóbbi